Gáspár Kati vagyok – grafológus.
Az „alap szakmám” egyébként óvónő. Bár nagyon keveset dolgoztam óvónőként, a gyerekrajzokat mindig is imádtam. Egy kislányom van. Ő ilyeneket rajzol:

Kedvenc állataink: egy westie egy csuklyás patkány és egy nimfa papagáj Családrajz. Anyukám portréja

Szerinted ő hány éves?

Megsúgom – mindössze 8! Nem zseni. Egyszerűen csak úgy kezeltük a rajzait, ahogy a gyerekrajzokat kezelni kell, és mivel imádott rajzolni, elmehetett egy gyerekeknek szervezett rajz tanfolyamra is. Folyamatosan dicséretet és támogatást kapott, és ilyen eredményt ért el.

Amikor arra kérnek, beszéljek a gyerekrajzokról, a legtöbben arra kíváncsiak, hogy mit jelentenek a dolgok a rajzon. Szótárt kérnek tőlem. Ha jobbra fent van a napocska az azt jelenti, ha balra lent van a virág amazt jelenti...
Sajnos nincsen szótáram.

Nem tudok rajzvezérelt használati utasítást adni a gyerekedhez. Egy fontos dolgot mégis szeretnék mondani azoknak, akik erre vágyódnának: Ne analizáld! Szeresd!

Ugyanolyan ez, mint amikor a kisbabádnak énekelsz már akkor amikor a pocakodban van. Újszülött, még alig-alig látja a tárgyakat maga körül, de te már mondogatod neki: -Néééézd! Ott a vau-vau – kutyuuuus! Látod? Mondja, hogy vau-vau!
Ugyanilyen ez a rajzokkal is. Bármilyen életkorban is van a gyereked, ez az előadás elmondja, hogyan kell úgy bánni vele, hogy egészséges lelkű ember legyen belőle. Ami viszont nem lesz benne, az egy szótár arról, hogy a hová rajzolt, milyen színű bokor mit jelent.

HALLGASS BELE ITT INGYEN! Bevezető a gyerekrajzok elemzéséről!



Hangfelvételemen egy előadásom hallható. Édesanyák ültek velem szemben. Meg azt hiszem két édesapa is.
Egyikük ezt mondta róla utólag, egy levélben:

„Kedves Kati!

Az egész előadásod alatt jegyzeteltem. Annyira látszik rajtad, hogy láttál már közelről gyereket! Hogy nem ilyen üres frázisokat, hanem tényleg a gyakorlatban is felhasználható, egyértelmű dolgokat mondtál el, amire csak rá kellett döbbenni! A legjobban az a rész tetszett amit a gyerek tulajdonáról mondtál. Azt azóta is nagyon betartjuk. (..) ”  Erika


A másik ilyet írt nekem:

„Kedves Kati!

Grafológusként ültem végig az előadást. Először a szokásos szkepticizmussal kezeltem a témádat, arra gondoltam, majd néha kicsit kötözködni fogok. Aztán a végén ki sem látszottam a jegyzetekből. Praktikus, gyakorlati, szeretetteljes volt az egész. Köszönöm, hogy ott lehettem és azt is, hogy végre nem a magazin frázisok hangzottak el, hanem valódi segítséget adtál. Még én is kaptam új nézőpontokat tőled.” Éva – grafológus (akiről persze utólag tudtam meg, hogy kolléga :)


Az ő leveleik és bíztatásaik alapján gondoltam, hogy ezt az előadást megosztanám minél több emberrel. Egyszerű, letölthető formában, meghallgathatod akár munka közben, akár többször is. Ha azonban nem szeretsz letöltéssel bajlódni, vagy nem tudsz bankkártyával fizetni, úgy megvásárolhatod az előadás anyagát CD lemezen is.

Az előadás belépődíja 3000 Ft volt. Te most 2900 ft-ért tudod meghallgatni és még az idejutásról sem kell gondoskodnod ...
5 titok, amit a játék gyárosok a gyerekrajzokból tanulnak! Tudd meg te is! Iratkozz fel a hírlevelemre és azonnal küldöm AJÁNDÉKBA ezt az anyagot!

Hírlevél regisztráció:
 
Név:
Email cím:
Foglalkozás:
Születési év:
 


 
 

Megrendelek:
darab  Beszédes gyermekrajzok - letölthető verzió- (2900.- Ft/db)
A gondos szülők nem csak jól és jókor dicsérnek, de pont úgy teszik, ahogy a gyereknek az jó. A rajzokban a gyerek kifejezi mi az, ami az ő számára a legjobb. A tudatos figyelem és a megfelelő eszközök biztosítják a gyereknek hogy a legjobb tempóban fejlődjön. Hallgasd meg ezt az előadást, hogy megtudd a gyermekrajzok titkait! Csak PayPal-al/bankkártyával, előre fizethető.

Letölthető




Megrendelő adatai:
Megrendelő neve:
Email cím:
(Sajnos technikai okok miatt nem tudunk freemail-es rendelést fogadni!)
Email cím újra:
Telefonszám:
(pl.:06-70-3647089)
Szállítási adatok(a számlázáshoz szükséges):
Ország:
Város:
Lakcím:
(pl.:Kifli u. 1.)
Irányítószám:
A számlázási cím eltér a posta címtől!

Fizetés módja és átvétel:
Bankkártyával/PayPal fizetek.
A terméket a DPD futárszolgálat, vagy kölföldre a Magyar Posta szállítja az általad megadott szállítási címre. (munkahely, lakás, vagy ahol tartózkodsz) Postaköltség:990Ft (Ingyenes ha a fentebb leírt akciók érvényesek rá!)
Utánvét
A terméket a DPD futárszolgálat szállítja az általad megadott postázási címre. (munkahely, lakás, vagy ahol tartózkodsz) A terméket a futárnál fizetheted! Postaköltség:990Ft (Ingyenes ha a fentebb leírt akciók érvényesek rá!)

Vásárlási feltételek:
Harmonet

Jelen Internetes rendelési lehetőséget a HarmoNet Internet Kommunikációs és Kiadói Kft. (a továbbiakban: Szolgáltató) üzemelteti abból a célból, hogy a Szolgáltató és a vevők között elektronikus piacteret létesítsen, amely az eladók számára áttekinthető, megjelenést biztosít, a vevők számára pedig a termékek egy helyen történő könnyebb megvásárlását teszi lehetővé.

I. Általános tudnivalók
I.1. A jelen Általános Szerződési Feltétel hatálya kiterjed a Magyarország területén nyújtott minden olyan elektronikus kereskedelmi szolgáltatásra, amely a Szállító által üzemeltetett webcímen található elektronikus piactéren keresztül történik.
I.2. A HarmoNeten történő vásárlás kizárólag elektronikus úton lehetséges, a jelen Általános Szerződési Feltételekben meghatározott módon. Semmilyen egyéb, így telefonon, telefaxon, levélben, stb. megküldött rendelést nem kerül be a weboldalon keresztül történt rendelések rendelési állományába.
I.3. Szolgáltatásunkat minden jogképes természetes és jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező gazdálkodó szervezet jogosult igénybe venni, amennyiben a sikeres regisztrációt elfogadja és magára nézve kötelezőnek ismeri el a jelen Általános Szerződési Feltételekben foglaltakat. I.4. Ügyfélszolgálat:
HarmoNet Internet Kommunikációs és Kiadói Kft.
Képviseli: Gáspár Loránd lapigazgató
Cégjegyzékszám: 01-09-693702
Adószám: 12585690-2-43
1111 Budapest, Bartók Béla út 46. Postacím: 1255 Bp. Pf. 27.
Ügyfélszolgálati telefon: + 36 70/33 67 443
E-mail: holdnaptar@harmonet.hu
Személyes átvétel(csak időszakosan, előrendelési akció keretében): a Soter Ezoterikus Klubban az Internetes visszaigazolás kinyomtatásával (Névvel, és/vagy a rendelési számmal) az Internetes áron, illetve ezen adatok nélkül a bolti bruttó vételáron. Az előrendelés személyes átvétellel ugyanúgy megrendelésnek minősül, így a pontos kiszolgálás érdekében a megrendelt, de személyesen át nem vett termékeket a határidő lejártának napján utánvéttel – a mindenkor érvényes utánvételi díj felszámolásával – postázzuk a megrendelő címére. Erről külön értesítést küldünk, a kedvezményes előrendelési vételárat a postázáskor is fenntartjuk.
I.5. Amennyiben kérdése, kifogása merülne fel a megrendelt termékkel kapcsolatosan, észrevételét közölje a HarmoNet értékesítési osztályával írásban, a holdnaptar@harmonet.hu központi címen.

II. Regisztráció
A regisztrációnál a HarmoNet általános adatvédelmi elvei érvényesek. http://www.harmonet.hu/impressum Csak azokat a rendeléseket tudjuk teljesíteni, melyek hiánytalanul kitöltve érkeztek be a rendszerbe. Minden rendelést visszaigazol a rendszer.

III. A megrendelés
III.1. A vásárolt áruk lényeges tulajdonságait, jellemzőit, az áruk használatára vonatkozó utasításokat, tájékoztatást a konkrét árucikk információs oldaláról (a termék web oldala) lehet részletesen megismerni.
III.2. A vételár mindig a kiválasztott áru mellett feltüntetett ár, amely tartalmazza az általános forgalmi adót is.
III.3. HarmoNet oldalain közzétett árak változtatásának jogát fenntartjuk azzal, hogy a módosítás a weboldalon való megjelenéssel egyidejűleg lép életbe. A módosítás a már megrendelt áruk vételárát nem befolyásolja. A kedvezmények, akciók a weboldalon meghirdetett időtartamra szólnak, és csak a meghirdetett ideig vehetők igénybe.
III.4. A Szolgáltató a már megrendelt áruk vételáránál is fenntartja a változtatás jogát, ha adatbeviteli hiba, illetve tévedés miatt a weboldalon megadott ár eltér a forgalmazói árlistában foglaltaktól. Ha a vevő ebben az esetben gyakorolja az elállás jogát, akkor a kiszállításból eredő költségeket nem kell megtérítenie.
III.5. A Vevő a megrendelés feladásával kijelenti, hogy a jelen Általános Szerződési Feltételeket elfogadja és magára nézve kötelezőnek ismeri el.
III.6. A megrendelést csak sikeres regisztráció esetén és csak akkor áll módunkban elfogadni, ha vevő a megrendeléshez szükséges valamennyi mezőt maradéktalanul kitölti. A hibás adatokból eredő téves teljesítésből eredő károkért az üzemeltetőket felelősség nem terheli, a hibás adatokból adódó költségeket a vevőnek kell megtéríteni.
III.7. A Szolgáltató a Vevő ajánlatának megérkezését követően köteles a Vevő részére a vásárlást elektronikus úton visszaigazolni. Amennyiben e visszaigazolás az ajánlat elküldésétől számított 48 órán belül Vevő részére nem érkezik meg, akkor a Szolgáltató ajánlati kötöttsége, illetve a Vevő vásárlási kötelezettsége minden további feltétel nélkül megszűnik.

IV. Szállítási és fizetési feltételek
IV.1. A vevő az alábbi szállítási lehetőségek közül választhat:
• Személyes átvétel(csak időszakosan, előrendelési akció keretében): a Soter Ezoterikus Klubban az Internetes visszaigazolás kinyomtatásával az Internetes áron, illetve anélkül a bolti bruttó vételáron.
• Futárszolgálat: csomagküldő szolgálat segítségével az ország teljes területén teljesítjük megrendelőinktől érkezett vásárlási igényeket.
IV.2. A kiszállítási árakat a HarmoNet Kft a megrendelt tétel(ek) súlyának és értékének függvényében automatikusan kalkulálja. Várhatóan egy csomagban 7 darab termék mennyiségig 990 Ft. A szállítási költség a megrendelés feladása előtt, a visszaigazoló levélben kerül pontos megjelölésre. A megrendelt csomagok szállítója a DPD futárszolgálat. A DPD futárszolgálat szállítási feltételeiről Itt tájékozódhat >>
IV.3. A megrendelt áru ellenértékének megtérítése személyes átvétel (csak időszakosan, előrendelési akció keretében) esetén készpénzben, futárszolgálattal történő kiszállítás esetén utánvéttel történhet.
IV.4. A kiszállítási díjak módosítási jogát fenntartjuk, a már feladott megrendelések szállítási költségei utólagosan nem módosulnak.
IV.5. A Harmopress Kft. a megrendelőnek az áru ellenértékének megtérítéséről minden esetben elektronikus számlát küld.
A küldött elektronikus számla időpecséttel ellátott, a hatályos jogszabályoknak maradéktalanul megfelel, és könyvelésében felhasználható. A NAV ide vonatkozó állásfoglalása szerint az elektronikus számlákat ugyanolyan módon kell/lehet könyvelni, mint a papír alapú számlákat. Az egyetlen különbség a bizonylatok tárolásánál és adóellenőrzéskor történő bemutatásánál jelentkezik: az e-számlákat minden esetben elektronikusan, fájl formájában szükséges tárolni.

 

V. Elállási jog
V.1. Vevő jogosult a megrendelést követően, de még a kiszállítást megelőzően a vásárlástól elállni. Ezt az igényét elektronikus úton jogosult jelezni a holdnaptar@harmonet.hu e-mail címen. Ebben az esetben a vevőt semmilyen költségviselés nem terheli.
A termék kiszállítását követően 14 munkanapban is megilleti a vevőt az elállási jog, amennyiben a terméket eredeti, bontatlan állapotában juttatja vissza a Harmonet Kft.-hez. A termék árát Harmonet Kft. 30 napon belül téríti vissza. Ez esetben a szállítási költség Vevőt terheli.
V.2 Futárszolgálattal történő kiszállítás esetén az áru átvételének megtagadásából keletkezett szállítási költség megtérítése a Vevőt terheli, melyet a HarmoNet Kft. jogi úton behajt.
V.3. A Szolgáltató kizárólag sérülésmentes, hiánytalan csomagolású termék visszaszolgáltatása esetén köteles a teljes vételárat a vásárló részére megtéríteni.
VI.4 A megrendeléssel kapcsolatos speciális kérés, esetleges probléma esetén kérjük, keresse meg Vevőszolgálatunkat a holdnaptar@harmonet.hu e-mail címen.

VI. Garancia, szavatosság
VI.1. A jótállásra és a szavatosságra a Ptk-ban és a 151/2003. (IX. 22.) kormányrendeletben foglaltak az irányadók.

VII. Felelősség
VII.1. A HarmoNeten történő vásárlás feltételezi a vásárló részéről az Internet technikai és műszaki korlátainak ismeretét és a technológiával együtt járó hibalehetőségek elfogadását.
VII.2. A Szolgáltató nem felelős semmilyen kárért, amely a HarmoNethez való csatlakozás miatt következett be. A látogató felelőssége felmérni, hogy hogyan védheti meg a számítógépén tárolt adatait a behatolóktól. Egyedül a vásárló felelős a HarmoNethez való kapcsolódásáért és a HarmoNet weboldalon történő vásárlásért. Az üzemeltető nem vonható felelősségre vis maior esetén.
VII.3. Vis maiornak kell tekinteni különösen az internetes hálózatban bekövetkezett olyan hibákat, amelyek megakadályozzák a HarmoNet akadálytalan működését és a weboldalon történő vásárlást, továbbá, ha a működési hibával összefüggésben az Interneten küldött és fogadott adat elvész.

VIII. Adatvédelem
VIII.1. A HarmoNet ezúton tájékoztatja Vevőit, hogy adataikat a szerződés teljesítése és a szerződés feltételeinek későbbi bizonyítása érdekében tárolja. Adatait harmadik félnek nem adja át, kivéve, ha a szerződés teljesítésekor a harmadik fél a HarmoNet alvállalkozójaként működik. Az alvállalkozók a HarmoNet által átadott személyes adatokat semmilyen módon nem jogosultak megőrizni, felhasználni, illetve további személyeknek átadni.
A HarmoNet Kft. Adatnyilvántartási azonosítószám: 02632-0001
A megrendelő a megrendeléssel automatikusan hozzájárul ahhoz, hogy a megrendelt termékkel kapcsolatos információkat, eseti jelleggel (nem rendszeres hírlevélként), tájékoztatásként a HarmoNet a tárolt elektronikus címére megküldje.

IX. Egyéb
IX.1. A Szolgáltató szabadon módosíthatja a vásárlási és a jelen Általános Szerződési Feltételeket. Bármely módosítás abban az időpontban lép életbe, amikor a módosítás szövege online megtalálható a weblapon.
X.2. Abban az esetben, ha a látogató bármilyen formában megsérti a jelen Általános Szerződési Feltételekben foglalt szabályokat, akkor az üzemeltetők szabadon érvénytelennek nyilváníthatják a vevő regisztrációját és vásárlását és azt értesítés nélkül törölheti.
X.3. A szerződő felek mindent elkövetnek annak érdekében, hogy az esetleges vitás kérdéseket tárgyalások útján rendezzék. Amennyiben ez nem lehetséges a jogvita rendezésére, szerződő felek a Fővárosi Bíróság mint Cégbíróság joghatóságát kötik ki.
X.4. A jelen weboldal üzemeltetői az elektronikus kereskedelmi szolgáltatásokról szóló 2001. évi CVIII. Törvény alapján közvetítő szolgáltatónak minősülnek, ezért a jelen weblapon más által rendelkezésre bocsátott, jogszabályba ütköző tartalmú információval harmadik személynek okozott kárért felelősséggel nem tartoznak.

Az árváltoztatás jogát fenntartjuk!
Akcióink a készlet erejéig érvényesek!
A különböző akciók és kedvezmények egymással nem vonhatóak össze!

Ügyfélszolgálat:
E-mail:
harmonet.ufsz@harmonet.hu
Telefon (munkanapokon 8:00-16:00):
+ 36 70/33 67 443


  Hírlevél Cégadatok